Miért bízhat a Kaáli Intézet programjában?

Tapasztalat – az Intézet a világ egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező lombikbébi centruma, ahol a sikeres kezelések eredményeként eddig több mint 15 000 gyermek születhetett meg.

* * *

A Kaáli Intézet eredményességét hűen tükrözi, hogy napjainkban a Magyarországon született gyermekek közel kettő százaléka az Intézetben végzett sikeres lombikbébi kezeléseknek, inszeminációknak és más meddőségi eljárásoknak köszönhetően jön világra.

A lombikbébi program országos hálózattá fejlesztéséért, a nemzetközi szinten is elismert működtetéséért, a gyermektelen magyar párok szolgálatáért és a magyar demográfiai helyzet javítása érdekében tett sokoldalú erőfeszítéseiért a Kaáli Intézet alapítója több rangos állami, egyetemi és alapítványi kitüntetést vehetett át az elmúlt években.

A Kaáli Intézet valamennyi munkatársát büszkeséggel tölti el, hogy az Intézet klinikai és tudományos munkásságát, a dolgozók hivatástudatát két magyar köztársasági elnök, Göncz Árpád és Mádl Ferenc, magas kitüntetéssel ismerte el, emellett a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Amerikai – Magyar Alapítvány is díjjal fejezte ki nagyrabecsülését.

Köztársasági Elnöki Aranyérem – 1999 Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje – 2003 George Washington Díj – 2005 Szegedi Tudományegyetem Senator Honoris Causa – 2005

Szegedi Tudományegyetem Senator Honoris Causa

Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje

Köztársasági Elnöki Aranyérem

George Washington Díj

Budapest
Telefon: +36 (1) 202-2802
Email Budapestre

Szeged
Telefon: +36 (62) 423-623
Email Szegedre

Győr
Telefon: +36 (96) 511-210
Email Győrbe

Kaposvár
Telefon: +36 (82) 801-801
Email Kaposvárra

Debrecen
Telefon: +36 (52) 537-517
Email Debrecenbe

Miskolc
Telefon: +36 (46) 347-600
Email Miskolcra

Tapolca (társintézet)
Telefon: +36 (87) 510-365
Email Tapolcára

Pécs
Telefon: +36 (72) 525-064
Email Pécsre